Az egy éves évforduló alkalmából most egy kis betekintést nyerhetsz a kulisszák mögé.
A cikkben szó lesz arról, hogy miért éppen a ProduktON!-ra esett a névválasztás. Megtudod, hogy egészen pontosan hogyan indultam el a vállalkozással, és miért pont akkor, amikor. Szó lesz nagyon személyes dolgokról is. És végül összefoglalom az elmúlt 1 év főbb szám adatait.
Az a bizonyos nap…
Szól imigyen a volt munkahelyemmel, egyben harmadik ügyfelemmel kötött megbízási szerződés 1.3. pontja. (Az első kettőt még azon időszak alatt szereztem, amíg alkalmazott voltam az Ewopharma gyógyszeripari cégnél webfejlesztőként (noha csak nevében voltam fejlesztő, valójában Joomla oldalakat kattingattam össze :)) Maximálisan elégedettek voltak velem, és szívesen megtartották azt az embert, aki már belerázódott a helyi dolgokba, ezért a felmondásomat követően alvállalkozóként dolgozom továbbra is nekik.
Ha nem lenne ez a szerződés, jól utána kéne kutatnom, hogy pontosan melyik napon is lettem főállású vállalkozó ^^”
Így tehát mondhatjuk, hogy a ProduktON! születésnapja 2019. június 20-ra datálható.
Az elmúlt hetek olyannyira zsúfoltak voltak ügyfélmunkával, hogy bár tudtam, hogy valamikor mostanában van a „születésnapom”, egyáltalán nem volt időm, energiám ezzel foglalkozni. Ma viszont emlékeztetett rá az Instagram.
Úgyhogy, akkor gondoltam erőt veszek magamon, és összeszedem, mi is történt az elmúlt 1 évben, és hogy egyáltalán hogyan is indult ez az egész ProduktON!-osdi 🙂
A ProduktON! megszületésének teljes történetét elolvashatod a Rólam menüpontban.
Amiről ott – és igazából eddig sehol se – nem írtam, az a névválasztás története.
Miért ProduktON!?
Mivel alapvetően magyar nyelvterületre készültem, ezért mindenféleképpen egy olyan nevet szerettem volna választani, ami rövid, frappáns, könnyen megjegyezhető, és valamilyen szinten azért benne van a tevékenységem vagy az értékrendem is (bár ez utóbbi volt a legkevésbé fontos szempont), és magyarul könnyen írható, ejthető.
Azóta megkaptam már, hogy nem feltétlen volt a legtökéletesebb választás, mivel sokan c-vel akarják írni (Producton), és sokan az angol product (termék) szóra asszociálnak belőle; holott nem ez volt a cél 🙂
Kezdetben bizonyára egy raklapnyi név ötlet született, amelyek már mind a feledés homályába vesztek. Néhány rokon kifejezés azonban fennmaradt, mivel ezekhez logótervek is készültek. Ilyenek voltak, hogy
- OnlineMágus: Ezt talán nem kell túlmagyarázni)
- HálOnMágus: Háló, mint internet, az ON, mint bekapcsolás az itt is megvolt.
- IncONMágus: Mint az angol incorporation + ONline + mágus. Ez volt az elképzelés mögött. De megkaptam, hogy az incon lehet az inconvenience (kényelmetlenség) is. Sőt az inkonzisztenciára is asszociáltak egyesek. Úgyhogy ezt hamar elvetettem 🙂
- Aztán volt még MagicON: Ami továbbra is a mágus vonalat követi, de a ProduktON!-hoz hasonlóan benne rejlik az online és bekapcsolás jelentések.
- Meg találtam egy ilyet is a logótervek között, hogy Omira, amire már ötletem sincs, mi akart lenni, vagy hogy miből indultam ki vele 🙂
Ilyen logók születtek hozzájuk.
Viszont megkaptam, hogy ez a mágus vonal nagyon gyerekes, és inkább tűnik valami hókusz-pókusznak, valami nem valódi dolognak ez az egész, és emiatt nem fognak komolyan venni.
Úgyhogy más irányba keresgettem.
De az online-t és a benne található angol ON szócskát, mint „bekapcsolás” szerettem volna mindenképp belecsempészni.
Így lyukadtam ki végül a ProduktON!-nál, ami egyébként – sok félre értést tisztázván – a produktív, produktivitás szóból ered. A vége pedig már az oly sokat hangoztatott online, illetve ON, bekapcs kifejezésekből jön.
Vagyis produktivitás ON, produktivitás bekapcs, „legyél produktív”, valami ilyesmit szerettem volna sugallni vele. Nem jött össze 😀
De az nem is zavar, ha egyből nem értik, az viszont annál inkább, ha FÉLREértik.
Ez van. Nekem azóta is tetszik, szeretem, tudok vele azonosulni, legalább továbbra is rövid és egyszerű, és az emberek most már kezdik megszokni, úgyhogy nem hiszem, hogy változtatni fogok. És egyébként tudjuk, hogy nem feltétlen a néven múlik a siker. Lásd Apple. Alma? WTF?
Egyébként a ProduktON! logójának első kísérletei így néztek ki (bal felső sarokban ihletadó logók vannak):
Sőt, nagyon sokáig még ezzel a logóval terveztem az egészet:
És eleinte még ilyenek is voltak:
Mi a véleményed róluk? 🙂
Mi volt a ProduktON! indulásáig?
A vállalkozásomat már évekkel előtte szerettem volna elindítani. De mint oly sokan, én sem mertem sokáig belevágni. Nem éreztem magam eléggé felkészültnek erre az egészre.
Utólag pedig be kellett látnom, hogy…
- Ha előbb vágok bele, akkor előbb tanulok meg egy csomó olyan dolgot, ami miatt most már sokkal előrébb tarthatnék, több követőm lenne, jobb SEO helyezéseim lennének, stb.
- Sose leszel kész a feladatra 🙂
De nem bánkódom, mert tök felesleges lenne.
Akkor és ott a tőlem telhető legjobb döntést hoztam meg. Utólag persze mindig okos az ember. De az utólag van.
Úgyhogy egy jó tanács NEKED a jövőre nézve:
Ha bármikor is úgy érzed, hogy valamit utólag másképp csinálnál és megbántad, NE TEDD!
Tudnod kell, hogy te akkor és ott a birtokodban lévő információk alapján a lehető legjobb döntést hoztad meg. Csak azért csinálnád most másképp, mert már egy csomó más információ a kezedben van. De ezek akkor még nem voltak ott. Úgyhogy te akkor JÓL DÖNTÖTTÉL! (Plusz 1 pont: A múlton már úgysem tudsz változtatni, úgyhogy kár is rágódnod rajta.)
Szóval… Igazából 2016. végén – egy elég komoly útkeresést követően – jött a nagy ihlet, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel. Vállalkozó szeretnék lenni (előtte is az voltam 1.5 évet, csak éppen MLM-es biztosításközvetítőként, és rá kellett jönnöm, hogy az bizony nem az én utam, ezért is jött az útkeresés); weboldalakkal szeretnék foglalkozni, ez eddig oké, de abban a formában, ahogy addig is tettem… valami nem volt kóser. Aztán rátaláltam az online marketingre, mint olyan, és teljesen beszippantott ez a világ.
Anno még GazdagMami anyagaival kezdtem el az egészet, majd jöttek az Online Katapultos srácok, OMA anyagok, The Pitch és igazából még hosszasan lehetne sorolni, hogy kiktől tanultam.
Weboldal készítés, Facebook marketing, szövegírás, SEO, kampányolás, Google Analytics, Chatbot készítés, és még a jó isten tudja, milyen témákban merültem el…
2016. decemberétől 2019. júniusáig kb. 1,5 millió forintot online marketinges tananyagokra költöttem, és cirka 800-900 órát öltem az önfejlesztésbe.
De mindvégig úgy éreztem, hogy még mindig nem vagyok elég jó ahhoz, hogy elindítsam a saját online marketinges vállalkozásomat.
És akkor történt valami…
Miért pont június 20?
Ennek elég erős magánéleti okai voltak.
A cég ahol dolgoztam… Alapvetően minden rendben volt. Kedves, jó fej munkatársak, jó fizetés, meg voltam becsülve, ha szükségem volt rá, rugalmasan is dolgozhattam, tényleg jó helyem volt.
De a bürokráciával és a belső szabályozásokkal nem tudtam magamban megküzdeni. Na meg azzal sem, hogy Joomla weboldalakat kellett kezelni. Én akkor már nagyon WordPress párti voltam.
De nem… még mindig nem mertem kilépni a komfortzónámból, és elhagyni a biztonságos alkalmazotti létet.
2019. tavaszán aztán jött egy fordulat. Vagyis csak majdnem.
A párom megpályázott egy Thaiföldi állást (az már tényleg mellékszál, miért alakult ez ki). És nagyon kecsegtető esélyekkel indult (ez is mellékes, miért :)). Úgyhogy úgy voltam vele, hogyha ő ezt megkapja, és kiköltözünk, akkor nagyon fel kell kötnöm a gatyát. Én akkor is akartam a vállalkozásomat. De mondom, csak nem ott és akkor, egy tök új országban, egy tök idegen környezetben kellene elkezdenem az egész vállalkozást. Gondoltam, csak jobb lenne, ha már legalább pár hónappal előtte benne lennék a vállalkozásban. Hát mit volt mit tenni, megtettem a merész lépést, amit amúgy már jó sok hónappal azelőtt kellett volna megtennem, és beadtam a felmondó papíromat. … És elkezdtem felépíteni a honlapomat 😀
Végül párom nem kapta meg az állást. De akkor már nem volt visszaút. Főállású vállalkozó voltam. És ha már egyszer elkezdtem, akkor nem is akartam azonnal feladni. Úgyhogy csináltam.
És íme, így esett, hogy 2019. júniusában főállású vállalkozó lettem, és végre elkezdtem komolyabban is foglalkozni a ProduktON!-nal, az én kis szerelmemmel 🙂
Komoly azért, hogy milyen külső kényszerítő erőnek kell lennie ahhoz, hogy az ember meglépje azt, amit már évekkel azelőtt eltervezett, de egyszerűen nem meri meglépni.
Végül is nem hiszem, hogy nehezebb körülmények között indultam volna, hogyha korábban lépek, csak előrébb tartanék.
Úgyhogy téged is csak bátorítani tudlak arra, hogyha van valami (nagy) terved, amit régóta halogatsz, akkor ne totojázz, CSINÁLD!
Az elmúlt 1 év számokban
Végül a vállalkozásom első 1 éve a következőket hozta nekem:
Social media (és poszt) adatok
- 877 Facebook oldal követő
- 137 Instagram (és valamivel több Facebook) poszt
- 371 Instagram követő
- 510 story kb. 120 különböző témában (ha jól számoltam :))
- 15 blog bejegyzés (hát ezt nem sikerült túlzásba vinni :))
- 11 YouTube videó
- Márciusban elindítottam a saját Facebook csoportomat
Ügyfél, bevétel, szolgáltatás adatok
- 18 ügyfél
- 6.187.000 Ft bevétel (itt annyit csaltam, hogy ezeknek egy nagyon kis része még 2019. január- június közötti bevétel, de már a ProduktON!-hoz tartozik; ugyanakkor rá lehet dobni még kb. 900.000 Ft-ot, ami amiatt van, mert eddig nem kértem senkitől sem előleget, de ekkora projektek és kintlévőség után lehet, hogy egyen változtatni fogok)
- 8 weboldal
- 14 landing oldal (ebből egynél csak webdesign volt)
- 5 Facebook marketing kampány indítása
Kihívások (számomra)
- 7 napos motivációs kihívás, melynek keretében egy teljes hétig minden nap elkészítettem egy-egy motivációs videót. Ezeket most is megtalálod az IGTV-men.
- Landing oldal videósorozat, melynek keretében a Facebook csoportban hétről hétre élő videóban tanítottam a nagyérdeműt a landing oldal készítés minden csínjára-bínjára teljesen ingyenesen. Az igazság az, hogy ez a videósorozat érdeklődés hiányában félbe lett hagyva. Az idő – mint mindenkinek – nekem is nagy érték, és mivel mindig kevesen jelentek meg, nem voltak kérdések, és egy utólagos (ezzel kapcsolatos) felmérésre se reagált szinte senki, ezért úgy gondoltam, más, mások számára is hasznos dolgokra kívánom fordítani az időmet.
Parneri gyüttműködések „nagy emberekkel” 🙂
DO! marketing
Volt szerencsém partneri együttműködést kialakítani példaképemmel, Domán Zsolttal, a DO! marketing alapítójával.
Több landing oldalát én készíthettem el, és az egyik tölcsérével kapcsolatos Facebook marketingjét is én kezelem jelenleg.
Többek között az Új Vevők Futószalagon megvalósító programjának landingje is az én kezem munkája. Noha a programon nem vettem részt, de ismerem Zsolt munkásságát és hozzáállását, úgyhogy ha tényleg magasabb fokozatba akarod kapcsolni a vállalkozásodat, akkor ez a program neked való. Most perpill éppen nyitva állnak a kapuk, egyébként erre a programra tényleg nem sűrűn lehet jelentkezni nála.
De mondjuk a Villám Vevőszerző Program oldala jobban sikerült. Azt sajnos élőben nem tudod megnézni, mivel határidős ajánlat volt, és a landing oldal már nem él, úgyhogy csak egy képet loptam ki most neked Elementorból:
Noha Zsolt nem egy Brad Pitt szintű celeb, de számomra legalább akkora megtiszteltetés vele dolgozni, mintha Pitt úrral tehetném 😀 Ja, és az előbbi NEM fizetett hirdetés 😀
BrandBirds
A másik nagy büszkeségem a BrandBirds csapatával történő együttműködés, melynek keretében szintén landinget készítettem nekik. Konkrétan az új klubjuk, a BrandBirds Base oldalát.
Ebben egyébként az a durva, hogy kb. 1 hetem volt összedobni az egész oldalt 0-ról szövegezéssel, designnal, fejlesztéssel együtt (úgy, hogy közben más melóm is volt bőven). Ahhoz képest én büszke vagyok rá 🙂
Ha valakik, hát ők értik a márkaépítés csízóját, úgyhogy őket is csak ajánlani tudom. Mészáros Robival pedig mindig hasznos beszélgetéseim szoktak lenni. (Szintén nem fizetett hirdetést láthattak :))
Tanulás, önfejlesztés
Fentebb már említettem, hogy a vállalkozás indítása előtt kb. 1,5 millió forintot és kb. 8-900 órát fordítottam online marketinges képzésekre. Ezt az elmúlt 1 évben megfejeltem még további kb. 1,1 millió forinttal és kb. 5-600 órával. (Plusz még azzal, amit még csak le sem jegyeztem.)
Zárás
Hát nagy vonalakban ez történt a ProduktON! háza tájékán.
Mit is mondhatnék zárásként?
Életem legjobb döntése volt, hogy – még ha kicsit nehezen is, még ha külső tényezők hatására is, de – megléptem, hogy alkalmazottból vállalkozó legyek.
Így azt csinálhatom, amit akarok, úgy, ahogyan akarom, akkor, amikor akarom. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy így a napi munkaóráim száma kb. 11-14 között szokott mozogni. Amit amúgy tudok, hogy nem egészséges. De ezen igyekszem folyamatosan változtatni.
Ez volt az első év. Valahol mindenkinek el kell kezdeni 🙂
Ha szívesen értesülnél hasonló kulisszatitkokról első körben, akkor iratkozz fel hírlevelemre, amelyben a backstage infók mellett rengeteg marketinges, vállalkozói és weboldal készítéssel kapcsolatos tudásanyagot osztok meg veled ingyen. Iratkozz fel az alábbi űrlapon:
Te hol kezdted? Hogy telt az elmúlt egy éved?
Érdekel egy jó kis vállalkozói közösség, ahol hozzád hasonló magyar kisvállalkozókkal kapcsolódhatsz, beszélgethetsz, kérdezhetsz tőlük (és tőlem), tanulhatsz az ő tapasztalataikból? Ha igen, akkor gyere és csatlakozz a ProduktON! közösséghez Facebookon, hogy sose légy egyedül ezen a sokszor nem annyira könnyű vállalkozói úton!