2020 évértékelő: Tanulságok, élmények, célok

2020 évértékelő

Elkészült a 2020-as, egyben legelső évértékelőm. Remélem, nem csak érdekes, szórakoztató, de tanulságos is lesz a számodra 🙂

Miért készítettem el ezt az évértékelőt?

Soha nem csináltam még eddig, de rá kellett jönnöm, hogy évet értékelni király dolog, több okból kifolyólag is.

  1. Az ember összeszedi, hogy mit csinált jól és nem jól az elmúlt egy évben, és ha elég ügyes, akkor még azt is, hogy hogyan lehetne a nem jó dolgokat legközelebb jól csinálni 😀 Egy szóval tanul a hibáiból, így pedig a következő év még faszább lehet.
  2. Visszatekint, hogy mi minden történt vele ez idő alatt. Én borzasztóan szeretek nosztalgiázni, úgyhogy ez egy igazi feltöltődés a számomra ilyenkor. Másik oldalról pedig rájöhet arra, hogy mennyi mindenért lehet hálás az elmúlt egy évből.
  3. Ha másokkal is megosztjuk, akkor a többiek is tudnak tanulni belőle. És még mindig jó adni 🙂 Bízom benne, hogy te is találsz magadnak ebben az évértékelőben sok hasznos tanulságot, de legalább élvezetes lesz a számodra.

+1. Ezt a cikk írásának elején még nem tudtam, de ahogy írtam, adott egy nagyon jó tanácsot 😀 (Lásd: A 2020-as év legnagyobb kihívása)

Akkor csapjunk is bele a lecsóba!

Mi minden történt 2020-ban?

Vegyesen fogok munka és magánéleti történeteket és tanulságokat is megosztani, bár a kettő nagyon sokszor kéz a kézben jár.

2020 eleje: nem jó

Egy kis magánéleti sztorival indítok, ugyanis január első napjaiban kiköltöztünk a párommal Bécsbe, ugyanis ott kapott állást.

De az egész nem tartott túl sokáig…

Valójában elég gyorsan történtek a dolgok, és igazából 2019. decemberben gyakorlatilag két ünnep között kellett gyorsan találnunk valami lakást, és nem volt túl kényelmes 2-3x Pestről Bécsbe ingázni lakást nézegetni. De végül is sikerült találni valamit… szó szerint valamit 😀

Szóval kibéreltünk egy kecót… vagyis igazából párom, mivel az ő vágya volt az egész, én annyira nem örültem neki, hogy elköltözünk Budapestről. Én pompásan éreztem magam addig is. Szóval én annyival támogattam, hogy vele mentem.

Azt kell mondjam, kicsit nyugatabbra sincs kolbászból a kerítés. Legalábbis számomra nem. De párom nem osztozott ezen a véleményen. Míg ő imádta, hogy lehet a sarki boltban avokádót és többféle steaket is kapni, addig én agyérgörcsöt kaptam attól, hogy az ágyat heti szinten kellett újra és újra összerakni, mert folyton szét esett. Persze csak az én térfelemen.

Az élet számomra cseppet sem volt másabb, csak drágább.

Nem akarom túl hosszúra nyújtani ezt a sztorit, mert igazából nem volt benne semmi tanulság. Egyszerűen annyit akartam csak az egészből kihozni, hogy

számomra nem egy jó kezdéssel indult így az év lelki szinten.

Ami a fentiekből talán még nem érződik ki igazán, de valójában borzasztó frusztált voltam végig emiatt. De hát az élet ment tovább…

Én pedig folyamatosan ingáztam vissza Pestre, mert azért a vállalkozásomból kifolyólag is voltak itt egyszer-egyszer tennivalóim, meg hát az összes barátom itt volt.

Aztán egyszer, amikor épp Pesten voltam, jött a…

Covid

Amit senkinek nem kell bemutatni…

Mindenkinek hozott változást az életében, és nagyon sokaknak nagyon is negatívat.

Lelövöm a poént, és remélem, hogy nem fogsz megkövezni ezért, de én személy szerint –  és nagyon nagy szerencsémre nem tapasztaltam semmilyen negatív hatását, amiért már nagyon sokszor hálát adtam.

Jókor voltam jó helyen, jó hivatást választottam… Mindez pusztán a szerencse kérdése, én azt gondolom, mert én sem voltam egyáltalán felkészülve egy ilyenre.

Ugyanakkor azt vallom, hogy

minden szerencse valójában a múltbeli döntéseink következménye.

Az más kérdés, hogy ahhoz, hogy igazán “szerencsések” legyünk borzasztó előre látónak kell lennünk, és tényleg minden, de minden helyzetre fel kell készülnünk.

És ez már aztán tényleg a “mindenre IS gondoltam” kategória kellene, hogy legyen, ahhoz, hogy például egy étkeztetés vagy rendezvényszervezés iparágban tevékenykedő vállalkozó úgyszintén semmit ne érezzen meg belőle.

De valójában olyan szinten csak jöttek és jöttek a megrendelések (amikre nem tudtam nemet, mondani, és ez az egyik nagy feladatom 2021-re), hogy istenigazából még arra sem volt időm, hogy úgy igazán foglalkozzak a témával.

Csak így elteltek a hetek… hónapok…

Ily módon pedig igazából elképzelni sem tudom, hogy tényleg hogyan élhették (élhetik) ezt át mindazok, akiknek egy huszárvágással megszűnt vagy drasztikusan lecsökkent a bevételük.

És még egyszer mondom, ezért mind a mai napig borzasztóan, eszméletlenül hálás vagyok, még akkor is, ha emiatt széjjel dolgoztam magam (de erről majd később…)

Minden esetre épp Pesten tartózkodtam, amikor kezdtek elharapózni a dolgok, és jöttek az első nagyobb korlátozások.

Innentől kezdve pedig nem mertem visszamenni Bécsbe, mert ott igazából némi ruhán, és alapvető cuccokon (meg a páromon) kívül semmim nem volt. Úgy voltam vele, hogyha esetleg valahol ott kell ragadnom, az inkább itt legyen.

És így telt el néhány hét, amikor is párom munkahelyéről haza küldtek mindenkit home office-ban dolgozni. Akkor ő is haza keveredett, és innentől kezdve fizethette az üres lakást, egészen addig amíg, ismét pár héttel később fel nem mondtak neki (leépítés), illetve még utána is, amikor végre feloldották a korlátozásokat, és kimentünk felmondani az albérletet, összecuccolni, és teljesen hazaköltözni.

A 2020-as év legnagyobb kihívása: időmenedzsment, priorizálás, lemondás

Bár ez három témának tűnik, valójában egyetlen dologból indulnak ki, és egyetlen – hatalmas – problémát okoz nekem: Folyamatos hajtás, tűzoltás, önmagam utolérése. (Igen, lényegében ezek is mind egy dolgok :))

Legalább év közepe volt, mire egyáltalán realizálódott bennem, hogy nekem bizony ezzel gondjaim vannak. Méghozzá nem is kicsik.

Akkor elkezdtem foglalkozni az időmenedzsmentemmel.

Legalábbis ebbe a hitbe ringattam magam.

Félig-meddig igaz is ez az állítás. Hiszen végre elkezdtem…

  • Megtervezni a napjaimat
    Első körben csak úgy nagy vonalakban, mostanra már szinte percre pontosan. Éppen csak a pisiszünet nincs beírva a naptáramba 😀
  • Több időt szánni egy-egy feladatra, mint amennyit elsőre gondolok, hogy elegendő rá
    Először csak 1.1x annyit, aztán 1.3x annyit, aztán 1.5x annyit… De néha még így sem adja ki magát. Főleg az eredetileg rövidnek – 5-15 percnek – képzelt feladatok tudnak 20-30-40 percesek is lenni akár.
  • Magukat az ügyfélmunka feladatokat beírni a Google naptáramba, hogy mikor foglalkozom velük
    Nem csak, hogy melyik héten, melyik nap… Nem… konkrétan megvan most már, hogy mondjuk 2021.02.11-én 09:00-12:00 ezzel és ezzel a projekttel foglalkozom. Így pedig – hogyha már megvan, hogy egy adott projektet kb. mennyi idő elkészíteni (konzultációkkal, módosításokkal, ügyfél válasz késlekedésekkel együtt*) sokkal könnyebb megbecsülni, hogy mikor tud kész lenni a projekt. Nem utolsó sorban a soron következő projekteket is tudom akkor már, hogy mikor fogom tudni elkezdeni.

*Ezt senki nem mondta, senki nem tanította nekem, hogy érdemes ilyeneket is belekalkulálni. Utólag persze totál kézenfekvő a dolog. De mint a biciklizés is… Addig, amíg nem jössz rá, nem érzel rá, hogyan kell, addig a világ legnehezebb dolgának tűnik. Amikor pedig elkapod, akkor pedig a világ legtermészetesebb dolgának… “Miért is nem gondoltam erre eddig? Hiszen annyira kézenfekvő…”

Igazság szerint beletellett egy pár projektbe, mire ezeket mind realizáltam, és ennek megfelelően elkezdtem változtatni a tervezési szokásaimon.

Ezért jó az évértékelő, és ezért jó ennél sűrűbben is értékelni az elmúlt időszakot. Meghatározni, hogy mit lehetne jobban csinálni, és hogyan.

Ahogy ezeket a sorokat írom, ébredek rá arra, hogy “bakker, ha minden egyes projektem után leültem volna, és csináltam volna egy ilyen értékelést, akkor most sokkal előrébb is tarthatnék”. Úgyhogy itt és most be is írom a naptáramba, hogy havi szinten végezzem ezt el az elmúlt hónapra vonatkozólag.

Hogy mire nem jó egy ilyen évértékelő cikk? 😀

….

Meg is történt. Így kell ezt csinálni.

Ami nincsen benn a naptáradban, az nem létezik.

Ezt már nagyon jól megtanultam…

A fentieken kívül pedig immáron:

  • Le van némítva a telefonom
    Majdnem egész nap. Annak érdekében, hogy tudjon senki sem megzavarni mindenféle csip-csup dologgal, amikor éppen produktív, fókuszált munkát végzek. Mindössze egy 2 órás intervallum van a nap közepén beiktatva (ami igazából félig az ebédszünet időm), amikor kicsörög. Ezt az ügyfeleimmel most már megbeszélem, hogy lehetőleg ekkor keressenek. Ha ezen időintervallumon kívül hív valaki, akkor azt pedig természetesen visszahívom, amikor épp egy rövid szünetet tartok a munkában.
  • Nem nézek e-maileket
    Csak napjában egyszer fél-egy órában egy meghatározott időpontban nézem és válaszolom meg őket. Ha esetleg nem sikerül minden e-mailt megválaszolni ennyi idő alatt, akkor nincs mese, ez van. A maradék átcsúszik a következő napra.

Sokat fejlődtem az időmenedzsmentben, de rohadtul nem eleget

Már a fentiek nagyon sokat adtak… De azt nem állíthatom, hogy harmonikusabbá, kiegyensúlyozottabbá, kevésbé hajtóssá vált volna az életem.

Ugyanis természetesen azt az időt, ami így felszabadult, ugyanúgy betáblázom…

Határozottan több dolgot tudok ugyan elvégezni, de ez még mindig nem elég nekem. És ez a nagy probléma.

A lemondás

Hiába tudom az eszemmel, hogy nem fog beleférni az időmbe még a másik 80 dolog, valahogy akkor is mindenáron meg akarom oldani, be akarom zsúfolni az adott napba, hétbe, hónapba.

És amíg ezt meg nem oldom, addig egész biztos, hogy a következő probléma is fenn fog állni: Az estére betervezett “vacsora, olvasás, angol tanulás, család/barátok, edzés, hálanapló írás” sectionöm egy az egyben kuka, mert sokszor nem jutok el addig a munkában, mint azt szerettem volna. Így pedig ebben az időben hozom be a napközbeni lemaradást.

Egyelőre még fogalmam sincs, hogyan fogom ezt a számomra borzasztó nagy kihívást abszolválni, ugyanis közel 0.5 millió forint elköltése és 3 mentor “elfogyasztása” után is még kb. ugyanott tartok.

Egy szó mint száz: Ennek a megoldása az idei év nagy kihívása számomra.

Pénzügyek

A következő nagy felismerésem az volt, hogy eddig úgy gondoltam, hogy viszonylag jól kezelem a pénzügyeimet, azonban rá kellett jönnöm, hogy lehetne ennél sokkal jobban is.

Azt hál’ Istennek nem lehet mondhatni, hogy hülyeségekre költeném. A kötelező megélhetésen túl – minimális túlzással – tényleg szinte csak a vállalkozásra fordítottam.

Főleg idén, amikor amúgy se lehet semmire se költeni. Mármint… én tárgyi eszközöket vajmi ritkán vásárolok amúgy is (azok is csak olyanok, amikre tényleg szükségem van).

Helyette számomra az élmények, nyaralások, szabadulószobák, vidámparkok, snowboardozás az, amire szívesen elszórom a pénzem. Ezekről viszont idén teljesen le kellett mondanom.

Mellette viszont – ahogy fentebb említettem – a vállalkozásra fordítok rengeteget.

Ez egyrészt eszközöket jelent (laptop, gimbal, monitor tartó, most így hirtelen, amik eszembe jutnak tavalyi vásárlások). Bár ez kisebb részét teszi ki. Ennél lényegesebb több az, ami önfejlesztésre megy el.

A 2020-as évben közel 2 millió forintot költöttem önfejlesztésre.

Nem teljesen év végén, talán valamikor novemberben csináltam egy éves összesítést a bevételekről és kiadásokról, és azzal kellett szembesülnöm, hogy van pár 100.000 ezer forint költség, amit igazából nem tudok hova tenni, egyszerűen nem tudom mire ment el, és nem tudom már így visszakövetni és kitalálni utólag.

Ha azonban nem tudom, hogy mire mennek el esetleg feleslegesen pénzek, akkor azt sem fogom tudni, hogyan tudnám optimalizálni a költségeket.

Éppen ezért idénre új feladatként felvettem, hogy

mostantól havi szinten elkészítem ezt a költség összesítést.

Rég meg kellett volna tennem? Lehet. Nem kizárt. Sőt… Már-már szinte biztos. De az az igazság, hogy én ezt a költségösszesítést is egy időrabló tevékenységként fogom fel alapvetően.

És mint tudjuk, nekem is, mint a legtöbb vállalkozónak abból van a legkevesebb 🙂 Időből.

De rá kellett jönnöm, hogyha havonta rászánok 1 órát, akkor talán több pénzt takaríthatok meg, mint amennyi kiesik az összesítésre fordított idő miatt.

Amire durván megtanított a 2020-as év: Hála!

Szerencsére, mióta (kb. 2018. nyár) elkezdtem kicsit foglalkozni az önfejlesztéssel, önismerettel, azóta egyre inkább veszem észre azt, hogy mi mindenért lehetek hálás az életemben. És ez sokszor segít a nehezebb időszakokat is átvészelni.

Azonban a tavalyi év számomra különösen rávilágított arra, hogy mennyire, de mennyire összetehetem a két kezemet mindazért, amim van, és amilyen életet, amilyen korban élhetek.

Három nagy részre lehet bontani nálam ezt a témát:

1. Minden, ami eddig is adott volt – Alap dolgok

Azzal, hogy elkezdtem önfejlesztést tanulni, befelé fordulni, lelki, pszichológiai könyveket olvasni (na jó, a pszichológia talán túlzás 🙂 de szóval ilyesmiket), szépen lassan elkezdtem észrevenni magam körül, mindazt a sok jót, szépet, kisebb és nagyobb és apróbb dolgokat, amelyekért hálás lehetek.

Nagyon meleg szívvel ajánlom, hogy vedd te is számításba mindezeket:

  • Van mit enned minden nap? Légy hálás érte! Valaki éhezik.
  • Van tető a fejed fölött? Légy hálás érte! Van, aki az utcán alszik.
  • Saját lakásod, házad van? Különösen légy hálás érte! Örökre biztosított a tető a fejed fölött. Rengetegen nem engedhetik ezt meg maguknak.
  • Van kényelmes ágyad? (Szép) ruháid? Bútoraid? Légy hálás érte! Van, akinek ez sincs.
  • Van gyermeked? Légy hálás érte! Rengeteg örömöt ad, és van, akinek nem is lehet már soha saját gyermeke.
  • Megvan épen a két kezed, két lábad, két szemed, két füled, hangszalagod, nyelved, orrod…? Légy hálás érte! Sokan amputáltak, bénák, vakok, süketek, némák. És még így is boldogok. Hát akkor te miért ne lennél az?
  • Egészséges vagy? Egészségesen működnek a belső szerveid? Nem kényelmetlen kórházi ágyban feküdnöd, kórházi koszton élned? Rohadtul légy hálás érte! Amíg egészséges vagy, BÁRMIRE képes vagy!
  • Van szerető párod? Légy hálás érte! Sokan a fél karukat odaadnák, ha csak fele olyan párt adna nekik az élet, mint a tied.
  • Élnek még a szüleid? Igazán légy hálás érte! ….
    Nos… azt hiszem, én talán ezért vagyok a leghálásabb, mert ahogy ezt a pontot írtam, be is könnyeztem rendesen. Nekem még élnek a szüleim. És igazán hálás vagyok is érte. De nem titkolom, rettegek a naptól, amikor el kell majd veszítenem őket. Ezzel még dolgoznom kell. Tudom…

Légy hálás mindazért, ami a fentiek közül megadatott neked. És ne azt nézd, hogy esetleg valamivel nem rendelkezel közülük.

Figyelmedet arra fordítsd, amid van! Ne arra, amid nincs! És boldog ember leszel!

2. Jó helyen, jó időben, jó dolgokat csináltam

Mint azt már a cikk elején írtam, hál’ Istennek – nagyon sokszor lekopogom, most is gyorsan, kopp-kopp-kopp (bal kézzel, középső ujjal, fán, alulról felfelé :D) – szóval engem nem rázott meg anyagilag a covid, a bezárások és bezártságok.

És ehhez nem kellett semmit tennem extrában.

Épp ezért elképzelni sem tudom, milyen lehet azok helyzete, akiknek teljesen ellehetetlenedtek a munkakörülményei. És újra és újra csak áldom a sorsom, hogy nekem nem kellett ilyen nehézségekkel megküzdenem.

Bár valamit biztosan nagyon jól csináltam, és nagyjából sejtem is, hogy mit. És komolyan tényleg a puszta “véletlennek” köszönhető. Bár véletlenek nincsenek.

Részletes magyarázat nem fér már bele ebbe a témába, de csak hogy a kíváncsiságodat kielégítsem, hogy vajon mitől mehetett olyan jól nekem úgy, hogy közben nem tettem semmi plusz extra lépést, elárulom, hogy már nagyon régóta ajánlásokból működök. És nincsen megállás…

Mire végig vinném az összes aktuális projektet, addigra beérkezik másik 3 kérés. Így ment ez most már egész évben (2019. nyarán indítottam a vállalkozást).

Ezek között voltak olyanok, hogy:

  • Meglévő ügyfél ajánlott ismerősének
  • Olyan neves szakembertől (pl. Domán Zsolt) érkezett ajánlás, akikkel korábban együtt dolgoztunk (illetve Zsolttal újra és újra).
  • Korábbi munkahelyemen lévő külsős kolléga küldte tovább hozzám azt, akit ő nem akart bevállalni.

És persze jöttek páran weboldalról és a FB oldalról, csoportból is.

Egyébként azt tapasztaltam, hogy összességében az egész webes, marketinges iparágat egyáltalán nem rázta meg a 2020-as helyzet. Akárkivel beszéltem, aki ilyen területen mozog, mind arról számoltak be, hogy vagy nem tapasztaltak változást, vagy még több ügyfelük lett.

Tehát jó helyen, jó időben, jó dolgokat csináltam…

Ha téged sem rázott meg a covid, akkor legyél rohadtul hálás érte, hogy nem kellett egy bitang nehéz évet zárnod.
Ha viszont megrázott, akkor azért lehetsz hálás, hogy ezután egy olyan tudással és erővel leszel felvértezve, ami gigantikus előnyt fog neked jelenteni a (vállalkozói) életben.

Lényeg, hogy mindig a jót lásd meg minden rosszban! 🙂

Mert – bármilyen elcsépelt is, igaz – minden rosszban van valami jó!

3. Amire az Outlander sorozat tanított meg

Párommal sose voltunk egy nagy “filmezzünk, sorozatozzunk esténként” páros. Gondolom ez leginkább annak tudható be, hogy a tavalyi évben sokszor még 8-10 órakor is dolgoztam (ezen ugye idén változtatni fogok… sőt, igazából MÁR változtattam :))

Viszont a két ünnep között 110%-osan kikapcsoltam magamat a vállalkozásból. (Na jó… Nem sumákolok. Ez is csak 99%-ra sikerült :))

Így pedig kellett valami elfoglaltság.

De hát se karácsonyi vásár, se kori pálya, se sípálya, nem lehet menni sehova, este 8 óra után végképp nem… Hát maradt a sorozatnézés.

Párom apja ajánlotta ezt a sorozatot, Outlander. Azt mondta, hogyha a Trónok harca tetszett, akkor biztos, hogy ez is fog.

Amúgy igen… hogyha nézted és tetszett a Trónok harca, és épp egy jó új sorozatot keresel, akkor nagyon tudom ajánlani 🙂

Az első rész nagyrészt a második világháború utáni (1945) Skóciában játszódik, ahova nászútra megy a fiatal pár, akik végre újra együtt lehetnek a háború után, ami szétszakította őket egymástól. (A nő orvos volt a frontvonalon, a pasi pedig hírszersző.) Az első 20-40 perc (de az is lehet, hogy még az egész első rész) iszonyat unalmas és vontatott, és már majdnem kikapcsolná az ember. De ha kitart az első rész végéig / második rész elejéig, akkor nem fogja megbánni 🙂

Ugyanis – VIGYÁZAT, SPOILER! – egy fura véletlen folytán a nő átkerül az 1743-as Skóciába, és innentől kezdetét veszik kalandjai. Illetve azok a dolgok, amelyek újfent rádöbbentettek (és újra és újra rádöbbentenek) arra, hogy mennyire hálás lehetek, hogy ebben a korban és ebben az országban élhetek.

A sorozat bemutatja a korabeli skótok életét. Hogyan éltek, hogy mostak, milyen törvények és milyen büntetések voltak, és persze ne feledkezzünk el arról sem, hogy a nőnek akkoriban még Kuss volt a neve.

A mai korban, mai fejjel valami eszméletlen durva, amik ott történtek. És éppen ezért iszonyat hálás vagyok, és hálás lehetsz te is, hogy egy olyan országban és olyan korban élhetünk, ahol:

  • Már feltalálták a mosó- és mosogatógépet, és nem a jéghideg patakhoz kell menni mosni.
  • Száraz, meleg otthon vár, puha ággyal. Nem kőfalak és 100 éves fapadló, szalma fekhely…
  • Nem jár nyilvános megszégyenítés, csonkítás, korbácsolás a bűntényekért (amik olykor nevetségesek voltak).
  • A törvény őrei nem ellenünk, hanem értünk vannak (mert hát itt jórészt épp fordítva volt).
  • Nem kell fát vágnod ahhoz, hogy télen is melegben lehess.
  • Nem kell hónapokat várnod, mire a leveled megérkezik a szerettedhez, majd vissza. Ott van az internet, telefon, sőt mi több, webkamera… szinte élőben beszélhetünk egymással, bárhol is legyünk a világon.
  • Akárhova elutazhatsz néhány (de maximum pár 10) óra alatt repülővel (nem kell több heti hajóút például Amerikához).
  • Nem kell egy éhező országban élnünk, ahol valódi nyomor van, éhínség, betegségek és szörnyű (vagy mondhatni semmilyen) egészségügy.
  • Nőként mondhatni teljes egyenjogúságot kaptunk a férfiakhoz képest.
  • És még hosszasan lehetne sorolni…

Hogy nyugatabbra sokkal jobb a helyzet? Hogy a magyar egészségügy is hagy némi kívánnivalót maga után? Meglehet… De miért keseregnél? És miért néznéd azt, hogy mid nincs, hogy másnak, más országnak mennyivel jobb, mintsem azt, hogy igazából ennél sokkal szarabb is lehetne a helyzet, és…

igazából azért nem is annyira szar itt Magyarországon 2021-ben.

Ha innen nézed (lásd a fentieket) máris sokkal jobb lesz minden 🙂

A 2020-as év számomra, illetve a ProduktON! számára számokban

19

ügyfél

8

visszatérő ügyfél

10

landing oldal

1

komplett új weboldal

4

Facebook kampány

1

weboldal optimalizálás

Ügyfelek, akikkel együtt dolgozhattam 2020-ban

[et_pb_section fb_built=”1″ _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” custom_padding=”0px||0px||true|false”][et_pb_row _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” custom_padding=”||||true” custom_css_main_element=”width:100%!important;”][et_pb_column type=”4_4″ _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default”][et_pb_gallery gallery_ids=”6744,8086,8088,6742,6745,6741,6746,6738,6750″ posts_number=”9″ show_title_and_caption=”off” show_pagination=”off” _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” hover_enabled=”0″ sticky_enabled=”0″][/et_pb_gallery][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

Az év emlékezetes pillanatai

[et_pb_section fb_built=”1″ _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” custom_padding=”0px||0px||true|false”][et_pb_row module_id=”elmenygaleria” _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” width=”100%” custom_padding=”0px||0px||true|false” custom_css_main_element=”width:100%!important;”][et_pb_column type=”4_4″ _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default”][et_pb_gallery gallery_ids=”8094,8095,8096,8093″ posts_number=”5″ _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” caption_font=”||||||||” custom_margin=”||-10px||false|false” custom_css_gallery_item_title=”display:none;”][/et_pb_gallery][et_pb_gallery gallery_ids=”8097,8130,8139,8131″ posts_number=”5″ _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” caption_font=”||||||||” custom_margin=”||-10px||false|false” custom_css_gallery_item_title=”display:none;”][/et_pb_gallery][et_pb_gallery gallery_ids=”8134,8132,8133,8135″ posts_number=”5″ _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” caption_font=”||||||||” custom_margin=”||0px||false|false” custom_css_gallery_item_title=”display:none;”][/et_pb_gallery][et_pb_gallery gallery_ids=”8104,8142,8125,8127″ posts_number=”5″ _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” caption_font=”||||||||” custom_margin=”||0px||false|false” custom_css_gallery_item_title=”display:none;”][/et_pb_gallery][et_pb_gallery gallery_ids=”8102,8140,8118,8115″ posts_number=”5″ _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” caption_font=”||||||||” custom_margin=”||0px||false|false” custom_css_gallery_item_title=”display:none;”][/et_pb_gallery][et_pb_gallery gallery_ids=”8119,8144,8106,8123″ posts_number=”5″ _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” caption_font=”||||||||” custom_margin=”||0px||false|false” custom_css_gallery_item_title=”display:none;”][/et_pb_gallery][et_pb_gallery gallery_ids=”8112,8103,8121,8122″ posts_number=”5″ _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” caption_font=”||||||||” custom_margin=”||0px||false|false” custom_css_gallery_item_title=”display:none;”][/et_pb_gallery][et_pb_gallery gallery_ids=”8114,8109,8099,8145″ posts_number=”5″ _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” caption_font=”||||||||” custom_margin=”||0px||false|false” custom_css_gallery_item_title=”display:none;”][/et_pb_gallery][et_pb_gallery gallery_ids=”8116,8110,8143,8128″ posts_number=”5″ _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default” caption_font=”||||||||” custom_margin=”||0px||false|false” custom_css_gallery_item_title=”display:none;”][/et_pb_gallery][et_pb_code _builder_version=”4.7.1″ _module_preset=”default”] @media (min-width: 981px) {#elmenygaleria .et_pb_grid_item { width:23.9%; margin-right:1%; margin-bottom:4%; } }#elmenygaleria .last_in_rowm,#elmenygaleria .first_in_row { clear:none!important; }[/et_pb_code][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

Szívesen olvasnál még hasonlókról? Rendszeresen megjelenő hírleveleimben ilyen és egyéb, vállalkozással, online marketinggel, web-/landing oldal készítéssel kapcsolatos fontos tudnivalókat osztok meg. Ha szeretnéd kimaxolni a vállalkozásodban lévő potenciált, akkor iratkozz fel ezekre a hasznos levelekre!

ProduktON! hírlevél feliratkozás

Zárószó

Ez volt tehát az én kis 2020-as évértékelőm, (élmény)beszámolóm.

Bízom benne, hogy tudtál értéket kivenni belőle. Ahogy abban is, hogy 2021 egy csodás év lesz a számodra (meg persze számomra is :)).

Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen volt számodra ez a cikk. Igazán hálás lennék, hogyha megírnád akár itt a cikk alatt, kommentben, akár privát üzenetben, mondjuk Facebookon. Előre is nagyon köszönöm neked! ??

Érdekel egy jó kis vállalkozói közösség, ahol hozzád hasonló magyar kisvállalkozókkal kapcsolódhatsz, beszélgethetsz, kérdezhetsz tőlük (és tőlem), tanulhatsz az ő tapasztalataikból? Ha igen, akkor gyere és csatlakozz a ProduktON! közösséghez Facebookon, hogy sose légy egyedül ezen a sokszor nem annyira könnyű vállalkozói úton!

Sikeres és produktív 2021-et kívánok! 😉

Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg ismerőseiddel, akikek szintén hasznos lehet:

Facebook
LinkedIn
Pinterest
Küldés e-mailben
Nyomtatás

Kövess be!

Ha szeretnél értesülni hasonló cikkekről, vagy szívesen tanulnál rövidebb tartalmakból, akkor kövess az alábbi felületeken:

A szerzőről:

Gaál Melinda

Szervusz! Gaál Melinda vagyok, a ProduktON! alapítója. Igyekszem rendszeresen olyan hasznos webfejlesztéssel és online marketinggel kapcsolatos tudásanyagokkal szolgálni Számodra, amelyek előre viszik a vállalkozásodat. Ha bármi kérdésed, ötleted van a témával kapcsolatban, kérlek, írd meg itt kommentben! KommentON! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Instagramon rengeteg értékes, vállalkozásfej­lesztő posztot találsz. A sztorikon keresztül pedig betekintést nyerhetsz magánéletembe.
Kövess be: @produkton.melinda

TikTokon max. 1-2 perces videókon keresztül sajátíthatod el a weblap készítés és online marketing csínját-bínját.
Kövess be: @produkton.melinda

YouTube-on 20-40 perces videókban részletesebben is megismerhetsz egy-egy konkrét témakört.
Iratkozz fel csatornámra: ProduktON!

Akkor csak kattint ITT a [Kedvelés] gombra!

 

YouTube-on 20-40 perces videókban részletesebben is megismerhetsz egy-egy konkrét témakört.
Iratkozz fel csatornámra: ProduktON!

Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg ismerőseiddel, akikek szintén hasznos lehet:

Facebook
LinkedIn
E-mail

Ezek is érdekelhetnek:

X-faktoros kalandom

Eljött hát a pillanat. Közszemlére tétetik, azaz tétetek. Azaz tétettem xD Ha nézel TV-t, és nézed az X-faktort, akkor már tudod… ha pedig nem, akkor most derül ki számodra, hogy

Tovább olvasom
1 éves a ProduktON!

Egy éves a ProduktON!

Az egy éves évforduló alkalmából most egy kis betekintést nyerhetsz a kulisszák mögé. A cikkben szó lesz arról, hogy miért éppen a ProduktON!-ra esett a névválasztás. Megtudod, hogy egészen pontosan

Tovább olvasom
50%

Mindjárt kész vagy! Félúton jársz.

Kérlek, add meg, hova küldhetem a valódi pénztermelő honlapok elengedhetetlenül szükséges pontjait, és máris postázom Neked virtuálisan :)

A gombra kattintva tudomásul veszed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.

Szuper döntés!

Kérlek, add meg, milyen e-mail címre küldhetem el neked a vevőmágnes csali 9 pontos csekklistáját!

A jelentkezéssel elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót.