X-faktoros kalandom

Eljött hát a pillanat. Közszemlére tétetik, azaz tétetek. Azaz tétettem xD

Ha nézel TV-t, és nézed az X-faktort, akkor már tudod… ha pedig nem, akkor most derül ki számodra, hogy szerepeltem benne.

Elöljáróban még annyit szeretnék megjegyezni ezen blog bejegyzés kapcsán, hogy nem posztolgattam eddig se különösebben blog cikkeket a magánéletemről, s ezután sem tervezem. De egy ilyan azért mégiscsak egy nem mindennapi esemény az ember életében. Bár még így is alapvetően jobb lett volna egy könnyed social media posztban összefoglalni a lényeget. De bárhogy próbáltam, nem tudtam elég rövidre leredukálni ezt az irományt 🙂 Ezért itt kötött ki.

Na de hogy jött ez az egész?

Szeretek énekelni. Mint oly sokan. De nem tudok. Még mint többen 😀

Nem tanultam soha énekelni. Igazából otthon is csak 1-2 havonta veszek elő pár kedvenc dalt, amit még úgy ahogy el tudok énekelni, hogy legalábbis én élvezzem. Ének tanárhoz egyszer jártam összesen 8 alkalmat. (Az is egy üzleti rendezvényen kapott ajándék eredményeképpen történt… De ez abszolút egy másik sztori :))

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha még csak meg sem fordult a fejemben, hogy jelentkezzek egy ilyen tehetségkutató műsorba. Pusztán csak a kíváncsiság végett. De nem tettem soha, mert tisztában voltam (vagyok) a saját énekhangommal… amit valószínűleg előszeretettel alkalmazna vallatási módszerként a maffia, ha tudná, milyen hatásos 😀 (Legalábbis mondjuk 1 évvel ezelőtt még tutira rendkívül eredményes lett volna vele. Ma már talán egy kicsit kevésbé lenne hatékony eljárás, de még mindig biztos ki tudna csikarni 1-2 szaftos információt a delikvensből :D)

Történt azonban, hogy a TikTok regisztrációmat követő kb. 1 év leforgása alatt felkerült vagy kemény 4 videó a fiókomba. Ezek közül pedig egyik egy éneklős videó, amelyen sikerült lencsevégre kapnom azt, hogy több évnyi nyekergés után sikerült a legvallatósabb hangot olyan tisztán és gyönyörűen kiénekelni, hogy … wow! És a reakcióm miatt tettem fel ezt a kis videórészletet. Ugyanis tisztán látszik az „aztak****” meglepődöttség az arcomon (igazából egyértelműen leolvasható volt a számról :D) Hozzáteszem, ezt azóta sem tudtam megismételni 🙂

Minden esetre ez a videó juttatott el engem oda, hogy végül az X-faktorban kötöttem ki 🙂

Először még igazából vonakodtam attól, hogy részt vegyek benne. Mégis mi keresnivalóm lenne nekem ott? Most komolyan égessem le magam ország-világ előtt? Most tényleg? De a legfőbb aggodalmam ez volt: „Mit fognak gondolni rólam a (potenciális) ügyfeleiem?”

Végül arra jöttem rá, hogy tudjátok mit! Ez egy jó szűrő! 🙂 Hátha valakinek épp az ottani „alakításom” miatt leszek szimpatikus. Na, itt nem az énektudásomra gondolok, hanem a személyiségemre. Ugyanis egy ilyen műsorból is sok mindent meg lehet állapítani egy emberről.

Kellett ugye beszélnem kicsit magamról, miért vagyok itt, honnan jöttem, mi közöm az énekléshez (a lámpalázleküzdési módszerem nagyon érdekelte az ottaniakat :D), és közvetlen produkció előtt is volt egy kis szóváltás a mentorokkal. Ezekből is sok mindent le lehet szűrni egy emberről. Végül úgy voltam vele, hogy aki esetleg csak emiatt nem dolgozna velem… merthogy szerepeltem egy ilyen műsorban, ráadásul sz@rul, az jobban is teszi, mert ő is és én is így járunk a legjobban 🙂

Szóval végső soron arra jutottam, hogy ez egy hatalmas élmény és jó tapasztalás lehet a számomra, bárhogyan is alakul. Így hát azt mondtam végül magamnak, egy életem egy halálom… egyszer élünk… gyűjtsünk élményeket és tapasztalatokat… Én biza ezt most megpróbálom. Aztán… meglátjuk, mégis meddig jutok 😀

Tehát nem azért csináltam, hogy én megmutassam, mekkora Jani vagyok éneklésben, vagy hogy továbbjussak. Egyszerűen csak tapasztalni szerettem volna.

Így hát kezdetét vette a nagy kaland.

(Tényleg nem volt túl sok bizodalmam benne – mármint abban, hogy bármeddig is eljutok –, de élni kell az életben minden elénk tárulkozó lehetőséggel :))

És úristen… Fantasztikus élmény volt! Rendkívül nehéz lenne leírni mindazt, amit ott tapasztaltam. Ezt saját szemmel érdemes látni, és saját testtel és lélekkel átélni. Szóval, ha kíváncsi vagy bővebben, mi zajlik egy ilyen műsorban a színfalak mögött, akkor javaslom, jelentkezz a következő alkalommal. Akkor is, ha ugyanúgy nem tudsz semennyire se énekelni, mint én 😀

És akkor igazából az, amit én megtapasztalhattam az egészből, az még mindig csak a jéghegy csúcsa (csak hogy stílusos legyek… már ha már tudod, mit „adtam elő” :D)

Na jó, akkor most lelövöm a poént. Celine Diontól a My heart will go ont… És hogy miért éppen ezt a dalt énekeltem? Nos… annak megvannak a maga okai, amit viszont szeretnék megtartani magamnak. 🤫

A többi pedig már … önmagáért beszél. Ha érdekel és eddig még nem láttad, akkor nézd meg a „csodálatos” alakításomat az RTL Most-on (24:40-től).

Nos… Legalább műsort azt csináltam 😀 Azt nem tudom, hogy mekkorát… de valamekkorát biztos. Eleve úgy voltam vele, hogy ha már énekelni nem tudok, akkor legalább valami humorral bepróbálkozok 🙂

Az éneklős rész nyugodtan kihagyható (a saját érdekedben :D), de ha szeretnél egy jót nevetni, akkor az előtte, utána való pár percet szívesen ajánlom figyelmedbe 🙂

Párom visítva röhögte végig, amikor együtt néztük élőben, de őszintén szólva én is jót derültem saját magamon 😀

Egyébként a mentorok negatív megjegyzéseit – amelyek teljességgel jogosak voltak (tisztában vagyok én a képességeimmel és az ottani produkcióm minőségével is – úgy vélem, jól kezeltem. Tudtam mindezt pontosan azért tenni, mert lélekben a legrosszabbra készültem már előre 😀

Végül… Talán mondanom sem kell, nem jutottam tovább. Ami számomra egyáltalán nem volt meglepetés.

Abban bízom csak, hogy az ének-nemtudásomat sikerült azért kompenzálnom egy „bikicsunáj” csávó szintjénél minőségibb humorral, és sikerült élvezetes műsort adnom a nézőközönségnek. 😀

De… Az a látvány… Ami akkor eléd tárul… Amikor ott állsz a színpadon… Úristen… Hát azt szavakba önteni nem lehet. Nem is akarom… Mert… Egyszerűen nem lehet. Egyszerűen csak lefotóztam lelki szemeimmel, és remélem, hogy ez a látvány örök életen át elkísér.

Annyira hihetetlen… Komolyan már úgy tűnik, mint egy álom. De megtörtént. És az életem része. És imádom. Minden kevésbé kellemes oldalával együtt. Mert ettől lesz igazán igazi! 🥰

Úgyhogy köszönöm az RTL klub és az X-faktor egész stábjának ezt a fantasztikus, abszolút nem mindennapi élményt!

Beszámoló vége.

Remélem, élvezted 🙂 Ez volt az én „nagy” X-faktoros szereplésem 🙂

Sorry. Sosem voltam túl jó a zárásokban.


Ui.: Jelentem, nem fogok pályát váltani. Az online marketing és landing oldal készítés még mindig sokkal jobban megy, mint az éneklés. 😀

Így aztán ha nem énekeltetni szeretnél, hanem landing oldalt készíttetni velem, akkor itt tudod felvenni velem a kapcsolatot:

Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg ismerőseiddel, akikek szintén hasznos lehet:

Facebook
LinkedIn
Pinterest
Küldés e-mailben
Nyomtatás

Kövess be!

Ha szeretnél értesülni hasonló cikkekről, vagy szívesen tanulnál rövidebb tartalmakból, akkor kövess az alábbi felületeken:

A szerzőről:

Gaál Melinda

Szervusz! Gaál Melinda vagyok, a ProduktON! alapítója. Igyekszem rendszeresen olyan hasznos webfejlesztéssel és online marketinggel kapcsolatos tudásanyagokkal szolgálni Számodra, amelyek előre viszik a vállalkozásodat. Ha bármi kérdésed, ötleted van a témával kapcsolatban, kérlek, írd meg itt kommentben! KommentON! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Instagramon rengeteg értékes, vállalkozásfej­lesztő posztot találsz. A sztorikon keresztül pedig betekintést nyerhetsz magánéletembe.
Kövess be: @produkton.melinda

TikTokon max. 1-2 perces videókon keresztül sajátíthatod el a weblap készítés és online marketing csínját-bínját.
Kövess be: @produkton.melinda

YouTube-on 20-40 perces videókban részletesebben is megismerhetsz egy-egy konkrét témakört.
Iratkozz fel csatornámra: ProduktON!

Akkor csak kattint ITT a [Kedvelés] gombra!

 

YouTube-on 20-40 perces videókban részletesebben is megismerhetsz egy-egy konkrét témakört.
Iratkozz fel csatornámra: ProduktON!

Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg ismerőseiddel, akikek szintén hasznos lehet:

Facebook
LinkedIn
E-mail

Ezek is érdekelhetnek:

1 éves a ProduktON!

Egy éves a ProduktON!

Az egy éves évforduló alkalmából most egy kis betekintést nyerhetsz a kulisszák mögé. A cikkben szó lesz arról, hogy miért éppen a ProduktON!-ra esett a névválasztás. Megtudod, hogy egészen pontosan

Tovább olvasom
50%

Mindjárt kész vagy! Félúton jársz.

Kérlek, add meg, hova küldhetem a valódi pénztermelő honlapok elengedhetetlenül szükséges pontjait, és máris postázom Neked virtuálisan :)

A gombra kattintva tudomásul veszed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.

Szuper döntés!

Kérlek, add meg, milyen e-mail címre küldhetem el neked a vevőmágnes csali 9 pontos csekklistáját!

A jelentkezéssel elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót.