Minden, amit csak az Instagram hashtagekről tudnod érdemes

B.O.S.S #SWAG

Nyugi, nyugi, ez nem egy Wellhello szám lesz. Nem fogok a yolo-ról, B.O.S.S-ről vagy hasonlókról írni 🙂 A mai cikkben mindössze egyetlen egy dolgot fogok kivesézni brutális módon. Mégpedig az Instagram hashtageket. Leírom, hogy mit és hogyan használj, hogyan csinálj hashtag kutatást és egyéb fontos tudnivalókat.

Jobban szereted nézni, mint olvasni? Itt a videós verzió, és egy sort sem kell olvasnod 😉

Mi is az a hashtag?

Maga a szó jelentése kettőskereszt, ezért is jelöljük #-tel a hashtageket. 

Lényegében egyfajta címkét, kategorizálást jelöl az Instagramon. 

Ezáltal megkönnyíti a keresést, sőt arra is van lehetőség, hogy bekövess egy hashtaget. Ha bekövetsz egy hashtaget, akkor a hírfolyamodban láthatsz majd olyan posztokat is, melyek készítőjét nem feltétlen követed, de a benne szereplő hashtaget igen. Nyilván nem az összes ilyen posztot fogja megjeleníteni neked az Instagram, hanem csak a számodra legrelevánsabbakat. Az a nagyszerű ebben, hogy így még több emberhez el tudsz jutni. Többek között azokhoz is, akik nem feltétlenül követnek téged, de követik azt a hashtaget amit megjelöltél a posztodban.

Instagram hashtag használat szabályai

1. Egy posztban maximum 30 hashtaget helyezhetsz el.
Ezt megteheted úgy is, hogy mondjuk 20-at írsz a poszt leírásába, 5-öt az első hozzászólásba és a további 5-öt pedig elszórva egy-egy kommentben. A lényeg, hogy ezeket egyben fogja kezelni az Instagram. Nem számítja viszont bele azokat a hashtageket, melyeket más felhasználók írnak hozzászólásban. Nem feltétlenül kell mind a 30-at kihasználnod, sőt nem is igazán ajánlott, hiszen ha minden egyes posztnál kereken 30 hashtag szerepel, az már kicsit gyanús lehet az Instagramnak. Minden ehhez hasonló marketing eszköz és felület arra próbál törekedni, olyan tartalmakat próbál mutatni az embereknek, melyek tényleg érdeklik őket. Ha próbáljuk ezt kicselezni azzal, hogy mindenféle hashtaget beleírunk a posztba, akkor azt nem fogja díjazni. Én inkább azt javaslom, hogy ne legyen mindig a maximális hashtag szám, inkább vegyesen 10-20-30 darabot alkalmazz.

 2. Nem tartalmazhat szóközöket. Ha jön egy szóköz, ott vége van a hashtagnek. Ha utána raksz egy kettőskeresztet, akkor azáltal új hashtag következik. A szóközöket aláhúzással tudod helyettesíteni. A „jó volt” kifejezést például így tudod hashtaggé formálni: #jó_volt. 

 3. Számokat és emojikat is tartalmazhat.

 4. Nem tesz különbséget kis és nagybetűk között.

 5. Nem tartalmazhat speciális karaktereket.

Néhány egyéb tudnivaló az Instagram hashtagekről

Minden hashtagnek van egy „Legkedveltebb” és egy „Legutóbbi” hírfolyama. Tehát ha rákeresel az Instagram keresőjében egy hashtagre, majd rámész annak hírfolyamára, akkor két fül között tudsz majd válogatni. A legkedveltebbeknél látod azokat, melyekre a legtöbb lájk jött, a legútóbbinál pedig a legfrissebbeket. Akkor tudsz ezen a listán felülre kerülni, ha amikor kiteszed a posztot, azonnal belekerül a hashtag. Szóval ha a hashtageket hozzászólásba szeretnéd rakni, akkor fontos, hogy ez a hozzászólás azonnal kikerüljön a poszttal együtt.

Érdemes egyébként az első kommentbe belerakni a hashtageket. Szakértők szerint elérés szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a leírásba vagy kommentbe helyezed el őket. Viszont ennek köszönhetően több helyed marad a leírásban, ráadásul nem is csúfítja el azt.

Milyen hashtag típusok léteznek?

A következőkben konkrét példákkal is jövök egy fiktív “Bizalomépítő landing oldal elemek” témájú posztra vonatkozóan.

Téma hashtagek

Ha írsz egy posztot, akkor annak a posztnak mindig van egy alapvető témája. A fenti témára vonatkozóan ilyenek lehetnek a téma hashtagek:

#landingoldal

#landingoldalkészítés

#landingoldaltippek

Általános hashtagek

Ezek kicsit általánosabb, az iparágad egy nagyobb témáját ölelik fel. Az én esetemben ilyenek lehetnek:

#honlaptippek

#weboldaltippek

#kisvállalkozótippek

#onlinemarketingtippek

Ezek nem kötődnek nagyon szorosan a landing oldalakhoz, viszont kapcsolódnak a vállalkozásomhoz, ahhoz amit én képviselek.

Specifikus hashtagek

Konkrétan egy adott poszthoz tartoznak. Ha kirakok egy posztot, ami arról szól, hogy hogyan tudsz bizalmat építeni a landing oldaladon keresztül, akkor ilyen specifikus hashtageket írnék hozzá:

#bizalom

#bizalomépítés

#bízzbennem

Bizalomépítő elem a garancia, ügyfélvélemény, referenciák kihelyezése is. Ezeket is be lehet rakni specifikus hashtagként:
#garancia
#vélemény
#referencia

Lokációs hashtagek

Azaz helymeghatározó hashtagek. Mondjuk ha én Budapestről, a tizenegyedik kerületből posztolok, akkor az alábbi hashtageket használnám: 

#budapest

#magyarország

#11kerület

Az Instagramon nagyon sok, az alábbiakhoz hasonló hashtag létezik pl. Budapestre vonatkozóan:

#budapestgram

#mogram

#instapest

#instabudapest

Ezek is lokációs hashtagnek tekinthetőek.

Márka hashtagek

Ezek egész egyszerűen a márka neved, vagy valami olyan speciális hashtag, amit minden posztodnál szoktál alkalmazni.
Nálam ez például:
#produkton

Közösségi hashtagek

Ezek olyan jellegű hashtagek, amelyeket egy közösség használ, akik ily’ módon szeretnék kifejezni összetartozásukat. Például: 

#mutimitcsinálsz és egyéb hasonló „mutimit…” hashtagek

#tanuljunkegyütt

#vállalkoznijó

#fejlődjünkegyütt

Ahhoz, hogy meg tudd állapítani, hogy milyen hashtageket rakj egy adott posztba, célszerű rendelkezned egy hashtag listával. Ehhez viszont szükséged lesz egy hashtag kutatástra. Lássunk, hogyan csináld ezt!

Instagram hashtag kutatás

1. Hashtagek, ami először eszedbe jutnak

Ülj le és írd ki mindazokat a hasthageket, amik legelőször eszedbe jutnak. Gondolj az iparágadra, a szakmádra, az ügyfelek/vásárlók lehetséges problémáira, és hogy milyen altémáid vannak. Gondold át azt is, hogy mik azok a kifejezések, melyekre rá kereshetnek a célcsoportod tagjai.

2. Instagram hashtag ajánlásai

Fogd ezeket a meglévő hashtageket és kezd el begépelni az Instagram keresőjébe. Ne írd végig, csak kezd el gépelni, ezáltal javaslatokat fogsz kapni egy kis legördülő listában. Ezeket a javaslatokat is írd fel magadnak. 

3. További hashtag ötletek a Tagsfinderből

Kutass további ötletek után a tagsfinder oldalon. Itt ha beírsz egy általad megadott hashtaget, akkor a weboldal további ötleteket fog adni neked.

4. Legkedveltebb posztok további hashtagjei

Menj végig egyesével az összes, eddig begyűjtött hashtagen. Írd be őket az Instagram keresőjébe, nyisd meg a hírfolyamukat és nézd meg a legtöbb lájkot kapott posztokat. Ott pedig figyeld meg, hogy az adott hashtagen kívül milyen további hashtaget használnak, ami számodra releváns lehet. Érdemes lehet akár az első 10-20-50 posztot is megnézned. 

5. Min. 1000-s, max. 2.000.000-s hashtageket használj!

Ha már van egy szép kis listád, akkor nézd meg, hogy melyiket hányan használják. Szakértők szerint célszerű minimum 1.000 és maximum 2.000.000 használtságú hashtaget választani. 1.000 alatt annyira kevesen használják az adott hashtaget, hogy nagyon kevés emberhez fogsz eljutni egy ilyen hashtaggel. A 2.000.000 feletti használat esetén pedig annyira nagy a verseny, hogy nem sok esélyed van labdába rúgni a többi poszt között. Ezért az ezen intervallumon kívül eső hashtagekkel nem érdemes foglalkoznod. Ez alól egyetlen kivétel van. Ha most indulsz és még kicsi fiókod van, akkor a néhány százas hashtagek is jók lehetnek számodra. De ahogy növekszik a fiókod, érdemes növelni ezt a számot. Szóval húzd ki azokat a listádról, amik 500-1000 alatt vagy 2.000.000 fölött vannak.

6. Beleillesz a hashtag hírfolyamába?

Végül pedig a megmaradtaknál nézd végig, hogy milyen jellegű posztok vannak az adott hashtagek hírfolyamában és bíráld felül még egyszer, hogy te bele illesz-e. Az általad tervezett posztok bele illenek-e ebbe a hashtag hírfolyamba. Mert egyébként ha általában más jellegű posztokat raknak ki az adott hashtag alá, mint amilyeneket te terveztél volna, akkor semmi értelme, hiszen nem azok az emberek fognak eljutni a posztodhoz, akiket te szeretnél.

Mire figyelj oda hashtag használatkor?

Ne teljesen ugyanazokat használd minden alkalommal! Legalább 30-40%-ban más-más hashtageket alkalmazz a különböző posztoknál.

Ne használd ki a maximális 30-at, viszont ne is használj mindig fix számú hashtaget. Legyen ebben is változatosság, de minimum 10-et érdemes mindig beraknod. Így sokkal természetesebben fog hatni ez az egész az Instagram számára, sokkal jobban kedvelni fogja, így még több embernek megmutatja majd.

Magyar vagy külföldi Instagram hashtag?

Alapvetően azt érdemes tudnod, hogy a célcsoportod milyet használ. Ha magyar területre lősz, akkor célszerű a magyar hashtageket előnyben részesítened, kivéve, ha olyan szóról van szó, ami mind a magyarban mind az angolban ugyanaz, mint például a „marketing” vagy „SEO”.

Ha külföldiek általában nem vásárolnak tőled, viszont nekik is inspiráló az a poszt, amit kiraksz és ők is szokták lájkolni, hozzászólni, akkor elhelyezhetsz néhány külföldi hashtaget is a posztjaidban. Mindezt azért, mert ha a külföldiek interakciója is számít az Instagramnak, ezáltal még több magyar embernek fogja megmutatni a posztot.

Ha külföldiek nem interaktálódnak a külföldi hashtagekre, akkor teljesen felesleges őket használnod.

Ékezetes vagy ékezet nélküli hashtag?

Célszerű megnézni, hogy melyiket használják többen és jellemzően neked is azt érdemes használnod. Néha viszont használd a másik verziót is. Ha mondjuk az ékezetes nagyobb népszerűségnek örvend, akkor a posztjaid túlnyomó részében használd azt, de néha térj át az ékezet nélkülire. Miért? Azért mert így eljutsz azokhoz az emberekhez is, akik pont az ékezet nélkülit követik, még ha kevesebben is vannak.

Nem árt időről időre megnézni, hogy melyik hashtag teljesít jobban, melyikkel érsz el több embert.

Tehát az, hogy milyen arányban használd az ékezetes illetve ékezet nélküli hashtag verziót, attól függ, hogy milyen arányban követik ezeket a hashtageket. Egy példa:

Ha 6.000-en követik az ékezetes hashtaget, 3.000-en pedig az ékezet nélkülit, akkor 65%-ban érdemes használnod az ékezetes verziót, 30-1-2%-ban pedig az ékezet nélküli hashtaget.

Végszó

Ezzel ki is veséztünk mindent, ami az Instagram hashtagekkel kapcsolatos. Remélem hasznos volt számodra és tudtam újat mondani. 

Ha segítségre van szükséged vagy csak érdekel a téma, lépj be a ProduktON! közösség Facebook csoportjába, ahol bővebben tudsz erről beszélgetni, nem csak velem, de a többi csoporttaggal is.

Sikeres és produktív vállalkozást kívánok neked!

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni hasonlókról, akkor kövess az alábbi felületeken:

Szerző:

Gaál Melinda

Szervusz! Gaál Melinda vagyok, a ProduktON! alapítója. Igyekszem rendszeresen olyan hasznos webfejlesztéssel és online marketinggel kapcsolatos tudásanyagokkal szolgálni Számodra, amelyek előre viszik a vállalkozásodat. Ha bármi kérdésed, ötleted van a témával kapcsolatban, kérlek, írd meg itt kommentben! KommentON! 🙂

Gaál Melinda

Gaál Melinda

Szervusz! Gaál Melinda vagyok, a ProduktON! alapítója. Igyekszem rendszeresen olyan hasznos webfejlesztéssel és online marketinggel kapcsolatos tudásanyagokkal szolgálni Számodra, amelyek előre viszik a vállalkozásodat. Ha bármi kérdésed, ötleted van a témával kapcsolatban, kérlek, írd meg itt kommentben! KommentON! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérsz még ilyen hasznos infókat?

Facebook oldalamon keresztül értesülhetsz minden újdonságról és Számodra értékes információról (nem csak blog bejegyzésekről).
Kattints a [Kedvelés] gombra!

Kövess Instán a laza tartalmakért!

Az Instás sztorikba olyan egyedi tartalmak is felkerülnek, amelyekkel más felületeimen nem találkozhatsz. Kövess be: @produkton.melinda

Légy tagja a ProduktON! közösségnek!

ProduktON! közösség - Facebook csoport Ezen Facebook csoporton belül jelenleg teljesen ingyenesen tudlak támogatni. Bármit kérdezhetsz, ami vállalkozással, online marketinggel kapcsolatos. Természetesen én egyedül nem fogom tudni mindenre a választ, de sok tagunk van már, akik között valószínűleg lesz olyan, aki fog tudni segíteni neked. Ez a csoport egy alapvetően szakmai, ámde annál lazább, kötetlenebb közösség, ahol barátságok és üzleti kapcsolatok is születnek. A főbb témák a honlap, landing oldal, Facebook marketing, motiváció… és még amire igény van 🙂 Gyere, és csatlakozz ebbe a támogató közösségbe!  

Ezek is érdekelhetnek: