Több, mint 70 Facebook csoport poszt ötlet, hogy fellendítsd az aktivitást

Facebook csoport poszt ötletek

Neked mi volt a jeled az oviban?

Vajon miért tettem fel ezt a kérdést, egy vállalkozói/marketinges blogon?

Felkeltette az érdeklődésedet ez kérdés? Megfordult a fejedben, hogy szívesen áldoznál időt, energiát az életedből arra, hogy megválaszold ezt a kérdést? Főleg, hogy elég keveset igényel ezekből?

Ilyen és ehhez hasonló érdekes posztokkal készültem neked, melyekkel elkápráztathatod a Facebook csoportod tagjait. Olyan konkrét példákat mutatok neked a cikkben, amik segítségével feldobhatod a csoportod aktivitását.

Jobban szereted nézni, mint olvasni? Itt a videós verzió, és egy sort sem kell olvasnod 😉

Be kell valljam, hogy az ötletek többsége Mészáros Róbert: Köszönöm a befogadást! című könyvéből van. Mészáros Robi a BrandBirds alapítója, mely márka-, és közösség építéssel foglalkozik elsősorban. 

Többféle klubtagságuk is van,  én elsősorban a BrandBirds Base-t ajánlom neked nagyon-nagyon meleg szívvel. Egyrészt azért mert kevés pénzért, brutál sok értéket tudsz kivenni belőle, másrészt pedig hihetetlen a csapat. Nem hiába közösség építéssel foglalkoznak, sikerült a legjobb vállalkozói közösséget összekovácsolniuk. Elég sok klubban megfordultam már, de merem állítani, hogy ők a legtutibbak ilyen szempontból.

Ami szerintem nagy előnye még a BrandBirds Base-nek, az a workshopok. Ezeken különféle vállalkozói témákba megyünk bele és konkrét megvalósítás is történik a végén. Vagy ha esetleg mégsem történik megvalósítás, akkor is megvannak a lépések, hogy mit is kell csinálnunk. Sokan vagyunk úgy vele, hogy folyamatosan tanulunk, vesszük magunkhoz az új infókat, de a megvalósításig sajnos nem jutunk el.  Ezek a workshopok szuperül segítenek ezen.

Mindezek mellett különböző marketinges, márka- és közösség építéssel foglalkozó tartalmakat is találsz náluk. De pénzügyek, időgazdálkodás és sok egyéb oldalról is tudsz okosodni.

Fontos, hogy a Base nem mindig van nyitva. Kattints ide és nézd meg, hogy épp lehet-e csatlakozni, ha pedig lehet, akkor azt javaslom, hogy mindenképp tegyél egy próbát. Legalább 1 hónapot próbálj ki, hogy lásd, mit tudsz kivenni belőle.

A rövid ajánló után nézzük is akkor, hogy milyen érdekes posztokkal tudod fellendíteni a Facebook csoportod aktivitását!

1. Facebook csoport poszt ötletek: Alkalmak, ünnepek, világnapok

 Konkrét poszt ötletek, kérdések a Facebook csoportod tagjai felé:

1. “Te hogyan/mivel szoktad megünnepelni az adott alkalmat?”

2. “Hogyan töltöd ezt a napot? Családdal, barátokkal, egyedül?”

3. “Hogyan töltöd magánemberként, hogyan töltöd vállalkozóként?”

4. “Dolgozol vagy nem dolgozol ezen a napon?”

5. “Mit csinálsz ezen a napon? Pihensz vagy kihasználod az extra időt és behozod a lemaradt feladataidat?”

6. “Hogyan éled meg ezt az ünnepet?”

A Valentin nap vagy Halloween például nagyon megosztó ünnep szokott lenni.

7. Ha van a vállalkozásoddal kapcsolatban valami ünnep, amit hozzá tudsz kötni, kérd ki a véleményüket, hogy ők hogyan viszonyulnak ehhez az ünnephez?

8. Adhatsz feladatot vagy játékot is egy-egy ünnep alkalmából, akár kisebb-nagyobb jutalmakkal.

9. Ha pihenéssel töltöd az adott ünnepet, akkor aznap reggel vagy előző este írj egy posztot arról, hogy most leállás lesz és hogy hogyan fogod tölteni azt a napot. Másnap pedig írj egy élménybeszámolót róla.

2. Facebook csoport poszt ötletek: Kihívások

Mivel ez egy teljesen ingyenes dolog, így nincs akkora elköteleződés az emberek részéről, úgyhogy mindenképp valami kisebb kihívásban érdemes gondolkodnod.

Azt javaslom, hogy a kihívás időtartama minimum 1-3 nap legyen, maximum pedig 1 hét. Ha nagyon szeretnéd kihúzni akkor lehet 1 hónapos, de ingyenes kihívásoknál a max 1 hét működik, hosszabb idő esetén könnyen elvesztik az emberek a motivációjukat. Tehát az a lényeg, hogy ne tedd túl magasra a mércét.

És természetesen érdemes olyan kihívást választanod, ami valamilyen módon kapcsolódik a vállalkozásodhoz, az iparágadhoz, ahhoz, amit te képviselsz.

3. Facebook csoport poszt ötletek: Rövid kérdések

Lehet ez akár

  • vállalkozásoddal kapcsolatos,
  • piackutatós, ami direkt arra irányul, hogy jobban megismerd a célközönséged
  • ismerkedős, kommentelős, interakciót keltős, melynek semmi köze a vállalkozásodhoz

Konkrét poszt ötletek, melyekkel elkápráztathatod a Facebook csoportod tagjait

10. “Milyen szuperhős lennél?”

11. “Mi volt a jeled az oviban?”

12. “Te mit teszel olyankor, amikor…?”

Egy fodrász vállalkozás esetében ez a kérdés így nézne ki például:

“Te mit teszel olyankor, amikor töredezett a hajad?”

A saját vállalkozásom esetében pedig így:

“Mit teszel olyankor, amikor nem jönnek a látogatók?”

13. “Hogyan szoktál [ valamit ] megcsinálni?”

Ezt is érdemes a vállalkozásodhoz kötni, de természetesen nem muszáj. Lehet ez totál hétköznapi téma is, vagy olyan, ami napi rutinnal, időgazdálkodással kapcsolatos. Példa:

“Hogyan szoktál felkelni? Mi a reggeli rutinod?”

Ha gyermekneveléssel kapcsolatos a vállalkozásod, akkor ez is jó lehet:

“Hogyan tudod menedzselni a munkát és a gyermeknevelést egyszerre?”

14. “Mi okozza jelenleg a legnagyobb kihívást, problémát, bonyodalmat az életedben [ egy adott témával ] kapcsolatban?”

15. “Mivel töltöd a mai napot?”

16. “Mivel töltöd ezt a hétvégét?”

17. “Mivel fogod tölteni a következő hetet?”

Ez egy laza, vasárnap esti beszélgetős posztnak szuper.

18. “Milyen szokásaid vannak xy témával kapcsolatban?”

19. “Mit/hol/kivel ebédelsz/reggelizel/vacsorázol ma?”

20. “Mi a kedvenc könyved vagy filmed az adott témában? Mit tanultál belőle?”

Ez csak egy pár rövid kérdés volt, rengeteg van még, remélem tudsz ezekből merítkezni. Ha esetleg segítségre lenne szükséged, akkor dobd be kommentbe a vállalkozásodat és kitalálunk még további kérdéseket közösen.

4. Facebook csoport poszt ötletek: Saját sztorik

Első sorban azokra gondolok, melyek a vállalkozásodhoz kapcsolódnak, de nem feltétlenül kötelező.

Azt tudnod kell, hogy a Facebook csoport egy sokkal lazább, közvetlenebb módja az ismerkedésnek és a célcsoportoddal való kapcsolattartásnak. Egy csoportba totál megengedett az, hogy teljesen magánéleti dolgokat is megosszatok egymással.

Oszd meg

21. Saját esetet, ami megtörtént veled.

Ennek nem kell nagyon szorosan a vállalkozásodhoz kapcsolódnia, viszont átfordíthatod rá. Én sokszor szoktam sztorizni arról, hogy milyen marketinges tanulságokat tudok levonni egy másik szolgáltatónál történő vásárláskor. Gondolkozz el azon, hogy te hogyan tudnád a privát életedből vett történeteket átfordítani a vállalkozásodra és pozitív tanulságokat levonni.

22. Pozitív esemény, melyet te idéztél elő.

23. Negatív tapasztalat, esemény, mely veled történt. Te hogyan csinálnád másképp a másik helyében.

24. Hiba, amiért elnézést, bocsánatot kérsz.

Nem kell félned attól, hogy nem leszel tökéletes ezzel a követőid szemében. Nagyon sokan a tökéletességre törekszünk és a tökéletességet szeretnénk mutatni, főleg a social mediában és a vállalkozásunkban. De ha mindig a tökéleteset mutatjuk, akkor soha nem leszünk, igazi, húsvér, őszinte emberek. Hiszen mindenki életében ott vannak a hibák, a rossz dolgok. Ha ezeket a negatív dolgokat is megosztod, akkor igazán hitelesnek látszódsz majd a követőid szemében, ezáltal pedig még inkább bízni fognak benned és vásárolnak majd tőled.

25. Bármilyen tanulság, ami mostanában történt veled.

26. Kipróbáltál egy új eszközt, módszert, mik a tapasztalatok.

5. Facebook csoport poszt ötletek: Backstage

Az emberek szeretnek a függöny mögé nézni. Szeretik látni, hogy mi van a vászon mögött,

  • hogyan készülnek a termékek
  • hogyan készülnek a szolgáltatások
  • hogyan dolgoznak ezeken az emberek
  • hogyan épül fel egy szolgáltatás
  • hogyan történik maga a létrehozás folyamata
  • milyen a bolt raktere, irodája, melyet egyszerű vásárlóként kívülről nem lehet látni

Szóval az emberek szeretik ezeket a titokzatos dolgokat. Sőt, azt még jobban imádják, ha hozzá tudnak járulni a tervezési, létrehozási folyamathoz. Hiszen ilyenkor ott van az az érzés, hogy az ő kezük nyoma is benne van, ezáltal nagyobb eséllyel fognak vásárolni is.

Oszd meg!

27. Épp min dolgozol ebben a pillanatban.

28. Általánosságban min dolgozol mostanában.

29. Min tervezel dolgozni, mit fejlesztesz.

30. Hogyan telt az adott napod, heted, hétvégéd. Merre voltál, mit csináltál, kivel voltál?

Csinálj werk fotókat!

31. Csinálj egy fotót a munkaállomásodról.

32. Csinálj egy fotót arról, hogy hogyan készül az adott termék.

Mutasd be!

33. Mutasd be a csapattagokat. Akár még azelőtt, hogy a honlapra felkerülni. Mutasd be akkor, amikor épphogy csak kezet ráztatok.

6. Facebook csoport poszt ötletek: Mesélj saját magadról!

Vállalkozói oldalról

34. Mikor kezdted a vállalkozást?

35. Hogyan kezdted?

36. Miért kezdted? Miért konkrétan ezzel foglalkozol?

37. Mi az, ami hajt téged? Mi a küldetés tudatod, missziód?

38. Hogyan dolgozol?

39. Mit és hogyan csinálsz másképp, mint a többiek?

40. Mitől vagy te különleges? A te személyed hogyan teszi különlegessé az adott terméket vagy szolgáltatást.

41. Mik az elveid? Mi az, ami mellett kiállsz? Mi az amiért tűzbe tennéd a kezed?

42. Mi az, amit utálsz?

Magánemberi oldalról

43. Mi a hobbid?  

44. Milyen furcsa szokásaid vannak?

Velem előfordult már, hogy láttam valakinél ezt a posztot és én is oda kommenteltem az én furcsa szokásomat, ami az, hogy egy vékony ruha anyagon keresztül szeretem csipkedni a pihe szőreimet. Ezt a karomon vagy az arcomon szoktam legsűrűbben csinálni. Igen, tudom, elég fura… 😀

45. Milyenek a hétköznapjaid?

46. Mi volt a gyermekkori álmod? Sikerült-e megvalósítani?

Amikor magadról mesélsz, mindig térj ki a többiekre is, a poszt végén kérdezd meg az ő hobbijukat, furcsa szokásaikat, álmaikat, stb.

7. Facebook csoport poszt ötletek: Ismerkedős posztok

47. Mesélj el valamit maximum 6 szóban. Mondjuk, hogy

  • mi a kedvenc filmed/ételed/könyved/színed
  • ki a kedvenc színészed
  • miért szeretsz vállalkozni
  • mi a vállalkozásod

Az alábbiakhoz hasonló ötleteket írtam már az előbb, most viszont ne magadról írj, hanem a Facebook csoportod tagjaitól kérdezd meg ezeket.

48. “Mi a te sztorid? Hogyan kezdted?”

49. “Mit tervezel csinálni ma/hétvégén/jövőhéten?”

50. “Mit csináltál ma/ezen a héten/hétvégén?”

51. Inspiráld őket, hogy mutassák meg hol és hogyan

  • dolgoznak
  • laknak – ha valami lakberendezési vállalkozásod van
  • öltözködnek – ha öltözködéssel kapcsolatos a vállalkozásod
  • sminkelnek – ha csajos témájú a vállalkozásod
  • növényeiket – ha kertészeti vagy lakberendezési témával foglalkozol
  • fogkrémjüket – ha fogászati céged van
  • autójukat – ha pasik a célközönséged
  • munkaállomásokat

Az a legjobb, ha te kezdeményezed ezt egy fotóval, majd megkérdezed, hogy náluk hogyan néz ki az adott dolog.

52. “Ki a 3 legfontosabb ember számodra a csoportban?”

Ez természetesen akkor működik ha már kialakult a közösség, szoktak interaktálni egymással az emberek. A csoport alakulásának legelején nem a legjobban működő kérdés. Egy idő után viszont szuper, hiszen ennek hatására elindulnak a dicséretek, a pozitív érzések és gondolatok. Mindez pedig egy nagyon-nagyon jó hangulatot és energiát tud kialakítani.

53. “Kinek vagy hálás a közösségen belül és miért?”

Ez az előzőhöz hasonló pozitív energiákat tud elindítani és berobbanthatja a hozzászólásokat.

54. “Mit vállalsz el a közösségnek?”

Ez akkor jó, ha szeretnél egy kis barteli együttműködést elindítani.

A következő kérdések egy az egyben Mészáros Robi könyvéből vannak, ő pedig a Harvard Business Review gyűjteményéből vadászta őket.

55. “Mi foglalkoztat most a legjobban?”

Ez lehet a vállalkozásoddal kapcsolatos, piackutatós vagy csak egy általános kérdés. Nem biztos, hogy olyan válaszokat fogsz kapni, amiből a vállalkozásodat tudod építeni, de beszélgetés generálós posztnak tökéletes.

56. “Mit vársz most a legjobban?”

57. “Mi volt a legjobb dolog, ami történt veled a mai napon/ezen a héten/ebben a hónapban/ebben az évben?”

58. “Hol nőttél fel?”

Ez is egy nagyon-nagyon egyszerű kérdés, mely nem kíván túl mély és hosszú választ. Az ilyenekre előszeretettel szoktak válaszolni.

59. “Hogyan szeretsz kikapcsolódni? Mit tudsz ajánlani másoknak esős időben/napos időben/egy adott környéken?”

60. “Milyen könyvet szoktál olvasni?”

61. “Ki a kedvenc szuperhősöd?”

62. “Támogatsz valamilyen jótékonysági ügyet?”

Majd egy következő kérdésben felteheted, hogy miért és hogyan.

63. “Mi a legfontosabb dolog, amit tudnom kell rólad?”

64. “Írj egy mondatot, ami meglepő volt veled/márkáddal/munkáddal kapcsolatosan!”

8. Facebook csoport poszt ötletek: Játék

65. Indíthatsz játékot is.

Itt az előbbi példa:

“1. lépés: Írj egy mondatot, ami meglepő volt veled vagy a márkáddal, munkáddal kapcsolatosan!

2. lépés: Lájkold a többieknél azt, amelyikre kíváncsi vagy hosszabban is.

3. lépés: Ha 10 lájk összejött a tiédre, akkor fejtsd ki bővebben is, válaszolva a saját kommentedre.”

9. Facebook csoport poszt ötletek: Nyereményjáték

66. Nyereményjáték

Természetesen célszerű valahogy összhangba hozni a vállalkozásoddal magát a feladatot és a nyereményt is. Ha ez nem történik meg, akkor olyanok is jelentkezni fognak, akik nem tagjai a célközönségednek. Az a jó, ha a célközönségedet tudod aktivizálni és közöttük sorsolod ki a jutalmat. Abban az esetben, ha nagyobb nyereményt ajánlasz fel, akkor valószínűleg többen fognak jelentkezni, viszont nagyobb az esélye annak is, hogy olyanok jelentkeznek, akiknek nem kellene. Kisebb ajándéknál ez általában nem fordul elő. 

10. Facebook csoport poszt ötletek: Véleménykérés

67. Kérhetsz véleményt például saját cuccról, ami lehet

tehát bármi, ami veled és a vállalkozásoddal kapcsolatos.

68. Kérhetsz véleményt helyzetről, szituációról.

Kérdezd meg, hogy ők mit csinálnának a helyedben, hogyan oldanák meg az adott problémát.

Biztasd őket is, hogy merjenek véleményt kérni másoktól. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy tisztán tartsd a csoportod, tehát ne legyen lehetőség szándékosan bántani a másikat. Ha ezt a viselkedést engeded a Facebook csoportodban, akkor vagy kilépnek vagy felé sem szagolnak majd az emberek. A jó és aktív közösség építésének egyik legfontosabb lépése, hogy kiszűrd azokat, akik nem oda valóak. Legyenek meg a szabályaid és tartasd be azokat.

11. Facebook csoport poszt ötletek: Hitvallás, ügy, küldetés

Te mi mellett állsz ki.

Ha van aktuálisan egy felkapott ügy, akkor írd meg, hogy te hogyan viszonyulsz hozzá.

Mit teszel ezért azt ügyért? Írd le! 

Inspiráld őket, hogy megosszák a saját véleményüket egy adott üggyel kapcsolatban.

Emellett elmondhatod azt is, amit ki nem állhatsz, amit a Világ ellenségének tartasz.

És kérdezd meg őket, hogy ők hogyan állnak az adott témához?

12. További Facebook csoport poszt ötletek 

69. Poénos kép

Ez lehet a

  • szakmáddal kapcsolatos,
  • önmagad kifigurázása (az önirónia mindig mindenkinél jól sül el)

Kérd meg őket, hogy ők is írjanak vicceket, vicces eseteket az iparágaddal, szakmáddal kapcsolatosan.

70. Újdonságok, hírek, fejlődés az iparágadban

71. Fogalomtár, fogalmak tisztázása

Ez főleg akkor jó, ha az adott fogalmat a köznyelvben sokszor félreértelemzik.

72. Milyen volt a minap egy ügyféllel, vásárlóval. Mit tanultál belőle? Miért érdekes ez az eset?

73. Ügyfél sikersztori
Ezzel a bizalmat is tudod egyben építeni a potenciális vásárlóid fejében.

74. Bemutathatod egy-egy ügyfeledet

Természetesen csak az ő hozzájárulásával.

75. Szakmai tartalom
Klasszikus social media tartalom. Ebben bemutatod, hogy hogyan tudnia megoldani az illető egy adott problémáját, ami a te témáddal, szakmáddal kapcsolatos.

76. Exkluzív tartalom

Ez olyan tartalom legyen, amit sehol máshol nem osztasz meg, csak a Facebook csoportodban.

77. Sales

Fontos, hogy tényleg csak a posztok maximum néhány százaléka szóljon értékesítésről. De az egész Facebook csoportot azért csinálod, hogy ezek az emberek végül a vásárlóid legyenek, úgyhogy néha belefér egy kis értékesítés is. Főleg akkor, ha épp egy új terméket/szolgáltatást vezetsz be. Ilyenkor egy kampány keretén belül posztolhatsz többet, de utána állj vissza a régi kerékvágásba, a normál, nem értékesítési, hanem a csoport tagok számára értékes, hasznos, izgalmas tartalmakra.

Szívesen olvasnál még hasonlókról? Rendszeresen megjelenő hírleveleimben ilyen és egyéb, vállalkozással, online marketinggel, web-/landing oldal készítéssel kapcsolatos fontos tudnivalókat osztok meg. Ha szeretnéd kimaxolni a vállalkozásodban lévő potenciált, akkor iratkozz fel ezekre a hasznos levelekre!

ProduktON! hírlevél feliratkozás

Még egyszer óriás köszönet Mészáros Robinak a BrandBirds-től a rengeteg szuper ötletért! A könyvét pedig tényleg tiszta szívből ajánlom. Nem csak poszt típusokról van szó benne, hanem sok-sok más szuper dologról, ami segítség lehet egy Facebook csoport menedzselése során.

Csak hogy néhányat kiragadjak a témák közül, a könyvben szó van arról, hogy:

  • hogyan kezd el a Facebook közösség építést
  • milyen poszt típusok vannak
  • hogyan mutass példát
  • hogyan jutalmazz
  • milyen Facebook csoport típusok és elemek vannak (technikai beállítások)
  • hogyan kezeld az inaktív tagokat
  • hogyan tudsz offline közösséget építeni
  • hogyan kezeld a húzós helyzeteket
  • tanítsd meg a tagoknak, hogyan tudják kihozni a legtöbbet a közösségből
  • mire figyelj oda naponta
  • mi lesz a közösségi trend után
  • ajánlott közösségek

és sok más érdekes dologról.

Szóval egyébként ha a marketing folyamatodba szerepet játszik a Facebook csoport, akkor kötelező olvasmány számodra ez a könyv. És a BrandBirds Base-t is nagyon ajánlom, főleg a workshopok és a szuper közösség miatt.

Ha kérdésed lenne a témához kapcsolódóan, vagy csak többet szeretnél ilyenekről olvasni, akkor lépj be a ProduktON! közösség Facebook csoportjába, ahol bővebben tudsz erről beszélgetni, nem csak velem, de a többi csoporttaggal is.

Ha pedig személyes segítségre lenne szükséged a vállalkozásodhoz és a közösségi média jelenlétedhez kapcsolódóan, akkor keress fel személyesen, és beszéljük meg a részleteket, hogyan tudnálak téged támogatni ebben:

Sikeres és produktív vállalkozást kívánok neked!

Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg ismerőseiddel, akikek szintén hasznos lehet:

Facebook
LinkedIn
Pinterest
Küldés e-mailben
Nyomtatás

Kövess be!

Ha szeretnél értesülni hasonló cikkekről, vagy szívesen tanulnál rövidebb tartalmakból, akkor kövess az alábbi felületeken:

A szerzőről:

Gaál Melinda

Szervusz! Gaál Melinda vagyok, a ProduktON! alapítója. Igyekszem rendszeresen olyan hasznos webfejlesztéssel és online marketinggel kapcsolatos tudásanyagokkal szolgálni Számodra, amelyek előre viszik a vállalkozásodat. Ha bármi kérdésed, ötleted van a témával kapcsolatban, kérlek, írd meg itt kommentben! KommentON! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Instagramon rengeteg értékes, vállalkozásfej­lesztő posztot találsz. A sztorikon keresztül pedig betekintést nyerhetsz magánéletembe.
Kövess be: @produkton.melinda

TikTokon max. 1-2 perces videókon keresztül sajátíthatod el a weblap készítés és online marketing csínját-bínját.
Kövess be: @produkton.melinda

YouTube-on 20-40 perces videókban részletesebben is megismerhetsz egy-egy konkrét témakört.
Iratkozz fel csatornámra: ProduktON!

Akkor csak kattint ITT a [Kedvelés] gombra!

 

YouTube-on 20-40 perces videókban részletesebben is megismerhetsz egy-egy konkrét témakört.
Iratkozz fel csatornámra: ProduktON!

Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg ismerőseiddel, akikek szintén hasznos lehet:

Facebook
LinkedIn
E-mail

Ezek is érdekelhetnek:

50%

Mindjárt kész vagy! Félúton jársz.

Kérlek, add meg, hova küldhetem a valódi pénztermelő honlapok elengedhetetlenül szükséges pontjait, és máris postázom Neked virtuálisan :)

A gombra kattintva tudomásul veszed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.

Szuper döntés!

Kérlek, add meg, milyen e-mail címre küldhetem el neked a vevőmágnes csali 9 pontos csekklistáját!

A jelentkezéssel elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót.